Rudapithecus hungaricus lelőhely

Felsőtelekes a Galyaság déli peremén, Rudabányától kb. 4 km-re északra fekszik. Lakossága mintegy 800 fő. Határában van a 8-10 millió évvel ezelőtt élt ősmajom, a Rudapithecus hungaricus lelőhelye. Mivel azonban ezt a területet több mint száz évig a rudabányai vasércbánya használta, a híres leletet innen nevezték el.

Bányász emlékmű

A település közvetlen szomszédságában húzódik a rudabányai vasércvonulat, amely különösen rézásványai révén a korai idők emberének figyelmét is magára vonta. Ennek bizonyítéka, hogy Felsőtelekes közvetlen környékén réz-, bronz- és vaskori régészeti leletek kerültek elő, amelyek nyersanyaga a közeli bányákból származott.

A korai középkorban (IX-XII.század) vasolvasztó kemencék működtek a vidéken, ezekben valószínűleg szláv etnikumú vasművesek dolgozták fel a bizonyítottan rudabányai vasércet.
Felsőtelekes középkori történetéről nem sok adatunk van. Ősi településmagvának kialakulása a XII-XII. század fordulójára tehető. Első okleveles adatunk 1272-ből ered, Teresztenye határjárásban van a településről szó. Ekkor az Opuz (Apc) nemzetség birtoka.
Neve bizonyára a "szántásra alkalmas, trágyázott föld" értelemben használt magyar telek főnév -s képzős származéka. (A Felső- előtagot a közelben levő Alsótelekestől való megkülönböztetés céljából kapta.)
1283-ban Zeres-i Tóbiás fia Simon fiai, Miklós, Tamás és Simon, valamint Desew és László testvéreik vásárolt telekesi földjük felét Kánó felől átadták nővéreiknek, Kátai Lőrincnének és Apc (Opuz) nembeli Dethmar fia Detricusnénak. 1291-ben az egész Telekest 160 márkáért eladták Kátai Lőrincnek és Apc (Opuz) nembeli Dethmar fia Detricusnak, a szomszédok: Erneyban fia István, Szuhai Demeter és Heem ispánok, valamint Kánói Fábián, Pouka és János beleegyezésével. 1317-19-ben dézsmáját az egri püspök átengedi a káptalannak.

Templomának védőszentje Szent György volt. Papja 1332-ben 6, 1334-ben szintén 6, 1335-ben 4 garas pápai tizedet fizetett. A XV. században a csorbakői vár tartozéka. Zsigmond király zálogba adta Perényi Istvánnak és Jánosnak azért a 400 forintért, amelyet kölcsönvett tőlük. A beiktatás ellentmondás nélkül meg is történt, a következő évben pedig a Perényiek új adományt nyertek a községre. 1454-ben említik először Felsőtelekes néven a falut, és ettől kezdve többnyire így fordul elő a forrásokban. Zsigmond adománylevelét 1455-ben V. László is megerősítette, és a Perényiek maradtak a földesurai a következő században is. Ferdinánd megváltotta a birtokot Perényi Pétertől, s így a Pelsőczi Bebekek lettek az urak. Csorbakőn, s vele együtt Felsőtelekesen is, részbirtokosként pedig Horváthy Albertet is beiktatják. A községre azonban Horváthi Erzsébet révén a Lorántffyak is igényt emeltek, s ezután birtokban is vannak. A következő században a Lorántffy rokonság folytán I.Rákóczi György erdélyi fejedelem a földesura, zálogjogon pedig Losonczi Gyürki Pál. A szatmári béke után a szepesi kamara lefoglalta a Rákóczi-birtokot, és ebből hűséges szolgálataiért Nébest Györgyöt jutalmazta, a Gyürki-zálogban pedig csak úgy tűrte meg a zálogbirtokost, ha fizeti a zálogösszeg kamatait. Freundich Jánosról emlékeznek még meg az összeírások, aki ügyvédjének, Dobay Jánosnak zálogosította el birtokrészét, ez viszont a többi birtokkal 1737-ben a felsőtelekesi részt is átengedte gróf Gvadányi Ádámnak, a többi rész pedig a Csákyak birtokába jutott s az is maradt a múlt században is. Felsőtelekes is hódoltsági terület volt, és Alsótelekessel együtt egy török úr birtoka lett. Eger eleste után csak egy kősó, 2 pint méz és vaj volt az adója, és valami kis ajándék, de aztán 27 forintot, 20 itce mézet és vajat kellett fizetnie, a császár adója 8 forintot tett ki, azon felül volt 1 pint méz és vaj.

A reformáció nem terjedt el Felsőtelekesen, lakói mindvégig megmaradtak katolikusoknak, de az egyház a török veszedelem miatt nem egyszer leányegyház szintjére süllyedt. Egyébként a XVIII. században a Felvidékről telepesek érkeztek ide a korábbi évtizedek háborús viszonyai miatt megfogyatkozott lakosság pótlására, amelynek emlékét például a családnevek is őrzik. A Pesty Frigyes-féle 1864. évi földrajzinév-gyűjtés Felsőtelekesről is tartalmaz adatokat, amelyek legtöbbje csak ebből a forrásból ismert. Igaz, hogy téves állítások is vannak benne, ezért kritikával kezelendő.
Fényes Elek "Magyarország geographiai szótára" (1851) című munkájában a következőket olvashatjuk Felsőtelekesről: "Tót falu Borsod vármegyében, Borsod, Gömör és Torna megyék határa összejövetelénél hegyek közt, Alsó-Telekestől 1/16 állomásra, Mártonyi, Alsó-Telekes, Rudóbánya s Gömör és Torna vármegyék határától környékezve. Határkiterjedése 1912 hold, ebből 24 hold belsőség, 456 hold szántóföld, 395 hold rét, 1019 hold erdő, 18 hold használatlan úrbériség, 8 negyedik osztályú telek. Lakház van 55, lakos 313, ebből 268 róm. kat. Szuhogyhoz tartozó leányegyházzal, 39 gör. kat., 6 zsidó. Földesura gr. Csáky."

Összehasonlításul nézzük meg, hogy mit ír Felsőtelekesről az 1939-ben megjelent Borsod vármegyei monográfia: "A 98 házban lakó 601 lélek (303 férfi és 298 nő) közül 599 magyar. Vallásra nézve 476 rk., 68 ref., 52 gk., 4 ág. ev. és 1 zsidó. Az összes földterület 1470 hold, amiből 849 szántó, 94 rét, 133 legelő, 324 erdő, 28 kert és 42 terméketlen terület. Ezt a birtokállományt 93 gazda birtokolja és 1 bérlő, aki egymaga 678 holdon gazdálkodik. A törpebirtokosok 85-en összesen 439 holdat mondhatnak magukénak. Középbirtokos 3 van, 894 hold területtel, 20-50 hold közötti kisbirtok pedig csak 5. A gazdák közös erdőtulajdont is birtokolnak. Orvos Rudabányán van, szülésznő helyben. Egy tanerős r.k. iskolája mellett az iskolánkívüli népművelés is mintaszerű. Állatállománya: 40 ló, 217 hazai pirostarka szarvasmarha és 117 mangalica sertés. Iparos 2, kereskedő (italméréssel) 2 van. Működik azonban egy mezőgazdasági szeszgyár is.

II. Világháborús emlékmű

A világháborúban a felsőtelekesiek 72 katonája közül elesett 18, hadirokkant lett 5, vitézzé avatott 2.

A község közép- és újkori története szorosan összefüggött a rudabányai ércbányászattal, bár erről a források keveset mondanak. Kétségtelen, hogy telekesi területen is voltak bányák és folytak más műveletek (pl. kohászat) is.
A falu lakóinak egy része bányamunkásként kereste kenyerét azokban az időkben, amikor az érctermelés virágzott, vagyis a XIII.-XIV. században, valamint a külszíni nagyüzemi vasércbányászat 1880-tól 1985-ig tartó korszakában. ( Az 1860-as és 70-es években a Magyar Államkincstár kolóniát létesített Felsőtelekesen, amelyben a tervezett vasércbánya-nyitáshoz idetelepített szakemberek laktak. Innen ered azoknak az épületeknek az elnevezése, amelyeket a helybeliek ma is Kincstárként emlegetnek. Sajnos a vasútvonal sem került kiépítésre, mivel az, nagyon költséges lett volna. Az állam többszöri próbálkozása kudarcot vallott, a telekesi bányászatot nem sikerült megindítani. Emellett a XX. század második felében a Sajó-balparti szénmedence bányáiba is eljártak dolgozni a falubeliek, és sokáig adott munkát a helyi termelőszövetkezet is.

Ma főként a mezőgazdasági háztáji gazdálkodás a jellemző, emellett az önkormányzati intézmények, az erdőgazdaság, az alsótelekesi gipszbánya, a kazincbarcikai Borsod-Chem és a még néhány működő szénbánya a legfontosabb munkaadók, vagyis az aktív korú lakosság ingázni kényszerül. Sajnos magas a munkanélküliek aránya. Az ország gazdaságpolitikájának, a kistelepülések és a kisvállalkozások működését segítő pályázati rendszereknek köszönhetően, a viszonylag emelkedő keresetek, támogatások biztosítják az egyre javuló életszínvonal emelkedést. Felsőtelekes az elmúlt harminc évben sokat fejlődött, lakói egyre komfortosabb házakban, egyre korszerűbb infrastruktúrát használva élnek. Víz, szennyvíz, és telefon szinte minden épületben van. A napi megélhetéshez szükséges szolgáltatások helyben elérhetők, az igényesebb, illetve magasabb szolgáltatásokhoz a távolsági közlekedés megfelelő.