|
Felsőtelekes
települést 3 irányból lehet megközelíteni.
| Keleti
irányból Szuhogy, nyugati
irányból Kánó és déli irányból Rudabánya
települések határolják. A falu elején nagy
terjedelmű díszes tábla fogadja az oda érkezőt
"Üdvözöljük községünkben"
felirattal, valamint az utcák és közintézmények
feltüntetésével. |
|
Kánó
irányából érkezve a 8 tantermes iskola
épülete fogadja az ideérkezőt. A főbejáratnál
a buszmegálló mellett esőbeálló készült. Az iskola
melletti utca a Szabadság utca, amelyről a sportpálya
is megközelíthető. Szabadság utcáról a település
központjába érkezünk, ahol a Szendrői ÁFÉSZ Vegyesboltja
található, innen két irányba vezet az út tovább
Szuhogy és Rudabánya felé. Bal oldalon lévő hirdetőtábla
másik oldalán az Alsótelekesen lévő Lovas centrum
útirány jelzése látható. Alsótelekes-Szuhogy irányába
halad a Fő utca, itt az alábbi különlegességek
találhatók:
A
70 évvel ezelőtt épült turulmadaras homokkőből
készült hősi emlékmű, amely fel lett újítva a
2000. Millenniumi év tiszteletére, bogácsi mészkőből.
Keresztcsűrös (a település fő útján jellemző épület)
porta nyári konyhája látható, a végén elhelyezkedő
istállóval. Fő utcán új épületek is épültek, itt
látható egy földszintes családi lakóház a temető
felé vezető út szomszédságában.
A
Fő utcába torkollik a Csaba utca, ahol a település
egyetlen temploma, a római katolikus templom található,
melynek a 70-es években épült, valamint a közvetlen
csatlakozásánál a hősi emlékmű foglal helyet
 |
A
Rudabánya irányából érkezőket Felsőtelekes
határánál csodálatos panoráma fogadja. A Szlovák
hegyvonulatok között tiszta időben a Tátra hegysége
is látható. Fő utcán Rudabánya irányába barangolva
található az 1970-es években épült József Attila
Művelődési Ház, amelynek belső és külső felújítása
2007. évben fejeződött be. A Művelődési Ház a
helyi rendezvények, bálok, kiállítások központi
helye. Fő utca és Táncsics utca torkolatánál ugyancsak
egy régen épült gangos (tornácos) családi ház
látható. A Fő utcáról a Táncsics utcára érve Rudabánya
irányában található balkézre az 1994. évben épült
és 1998. évben felgyújtott és csaknem teljesen
leégett Polgármesteri Hivatal, amelynek újraépítése
2001. évben fejeződött be. Néhány lakással távolabb
Rudabánya irányában található az Idősek Klubjából
kialakításra került vendégház, és mellette a Napközi
Otthonos Óvoda.Ugyancsak a Fő utcához merőlegesen
csatlakozik a Dózsa György utca, amelyen a régi
családi házak mellett az itt látható új (az elmúlt
15 évben épült) lakások épültek.
Ezzel
az utcával szemben található a Kossuth utca, amelyen
a családi házak mellett 4 db bérlakás (régi bányász
kolónia) található meglehetősen lepusztult állapotban,
ezek a lakások komfort nélküliek és felújításukra
egyenlőre nincs anyagi lehetőség
|