GYÁSZHÍR
2011. december 16. |
|
|
|
ISKOLAÁTADÁS
2011. szeptember 12. |
Hosszú,
de eredményes beruházás végére került pont
2011. augusztus 25-én, amikor is Felsőtelekesen
átadták a felújított iskola-óvoda épületét.
A rudabányai Városi Önkormányzat a telekesi
és a rudabányai intézmények 2007.évi összevonása
után uniós pályázaton nyert pénzt (a) négy
oktatási-nevelési egység teljes körű felújítására.
A több, mint 400 millió forintos projekt
a felsőtelekesi épület korszerűsítésével
zárult le.
Fecske Sándor polgármester úr az átadási
ünnepségen megjelent vendégek köszöntése
után hangsúlyozta: "Településünk oktatási
élete fordulóponthoz érkezett. Jelen körülmények
hosszabb időre meghatározzák majd a falu
kulturális életét is." A felsőtelekesi
nyolcosztályos oktatás ugyanis 2011. szeptemberével
megszűnt. Az óvoda az egykori iskola alsó
szintjén kapott helyet, az alsó tagozat
az emeleten rendezkedett be, míg a felső
tagozatos diákok szeptember 1-től már a
rudabányai intézményben folytatják tanulmányaikat.
Polgármester úr a megváltozott körülmények
ellenére is reményét fejezte ki a magas
szintű óvodai-iskolai nevelés, oktatás folytatásában,
majd köszönetet mondott Rudabánya város
képviselőtestületének, elsősorban Szobota
Lajos polgármester úrnak a lelkesedéséért
és türelméért, továbbá Szloboda László projektvezető
úrnak, Kalász László és Kádas Imre műszaki
ellenőröknek, Szala Zoltán építészmérnök
úrnak, illetve a felsőtelekesi munkásoknak.
Nem utolsó sorban elismerését fejezte ki
az óvoda és az iskola dolgozóinak is, akik-
bár nagyon nehéz körülmények között kellett,
hogy zárják az előző tanévet-, biztosították,
hogy az oktató-nevelő munka zökkenőmentesen
folyjon a zűrzavaros hetekben is.
Fecske Sándor méltató szavai után a katolikus
egyház részéről Kalóczkai Gábor, a református
egyház részéről pedig a Kertész házaspár
megszentelte és áldását adta az új épületre,
majd polgármester úr Kovácsné Fecske Ilona
és Hajnal Lászlóné tagintézmény vezetők
társaságában átvágta a nemzeti színű szalagot,
és ezzel az intézményt átadta a dolgozóknak,
a gyerekeknek, illetve azoknak a jelenlévőknek,
akik ezen rövid ünnepség után megtekinthették
a gyönyörűen felújított, korszerű épületet. |
|
PÁLYÁZATI
TÁJÉKOZTATÓ-ISKOLA FELÚJÍTÁS
2011. július

Jó
ütemben haladnak az iskola felújítási és
az óvoda kialakítási munkái Felsőtelekesen.
A
projekt címe: "A
Rudabánya Nagyközség Önkormányzata által
képviselt közoktatási intézményfenntartó
társulás intézményi infrastruktúra fejlesztése,
korszerűsítése a helyi oktatás színvonalának
emelése, a térségi különbségek csökkentése
érdekében."
Projekt
száma: ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f-2009-211.12.15
Kivitelezés ideje: 2010.06.28-2011.12.15.
Kedvezményezett: Rudabánya
Város Önkormányzata
3733 Rudabánya, Gvadányi J.u.47.
A beruházás összköltsége: 454.277.360
Ft.
Az Európai Unió és a magyar Állam
által nyújtott támogatás összege:
408.849.624 Ft.
Rudabánya Város pénzbeli hozzájárulása,
önrésze: 28.165.196 Ft.
Felsőtelekes Község pénzbeli hozzájárulása,
önrésze: 17.262.540 Ft.
A
fejlesztés lényege: a projekt a
Rudabánya Város Önkormányzata által képviselt
közoktatási intézményi társulás óvodai-iskolai
helyszíneinek összevonásával célszerűsíti,
az ingatlanok infrastruktúrájának fejlesztésével
korszerűsíti, hatékonyabbá teszi az intézményi
működést. A 6 ellátási helyből 3 marad,
épül 4 új tanterem. Az épületek teljeskörű
akadálymentesítése, hőszigetelése, gépészeti
felújítása valósul meg, összesen 4221 nm-en,
ebből új,bővítés 469 nm. A fejlesztés 4
település 134 óvodásának, 372 iskolásnak
érdekében történik.
A fejlesztés három ingatlant érint:
I. helyszín: Rudabánya, Petőfi Sándor utca
22.
II. helyszín: Rudabánya, Petőfi Sándor utca
15..
III. helyszín: Felsőtelekes, Telekes Béla
u. 1.
III. számú helyszín, Felsőtelekes,
az általános iskola felújítása, átalakítása,
óvodai elhelyezés kialakítása.
Kivitelező : DIAMIT Zrt.
Cím: 3744 Múcsony, Szeles
akna 1.
Képviselő: Mautlik Péter
és Karóczkai Timea
Tervező: Mérnök Unio Kft
Cím: 3780 Edelény, Antal
Gy.u.16.18/8
Kovács Zoltán TNSZ:É-15.0160
Pályázatíró:ELA-CONS
Cím: 3518 Miskolc, Csajkovszkij
út 49.
Képviselője: Szvoboda László
Közreműködő szervezet: VÁTI Magyar
Regionális Fejlesztési és Urbanisztikai
Nonprofit Kft. ÉM-i Területi Iroda Miskolc

|
VÁLASZTÁS 2010
2010.
október 4.
FELSŐTELEKES
TELEPÜLÉS VÁLASZTÁS EREDMÉNYEI
Polgármester választás
A
polgármester Fecske Sándor FÜGGETLEN
jelölt lett.
| Érvényes
szavazatok száma |
|
Jelölt
neve |
Jelölő
szervezet(ek) |
Kapott
érvényes
szavazat |
%
|
1 |
Fecske
Sándor |
FÜGGETLEN |
178 |
49,58 |
2 |
Fodor
István |
FÜGGETLEN |
32 |
8,91 |
| 3 |
Kovács
Béla |
FÜGGETLEN |
149 |
41,50 |
További
részletek, eredmények»
Kisebbségi
eredmény»
ÖNKORMÁNYZATI
HÍREK
2010.
augusztus 31.
POLGÁRMESTERI
HIVATAL AKADÁLYMENTESÍTÉSE
Végső
fázisához érkezett a "Felsőtelekes polgármesteri
hivatalának akadálymentesítése" című
projekt. A fejlesztés eredményét a településen
lakó egészséges és fogyatékos személyek egyaránt
élvezhetik, hiszen könnyebbé vált az épületben
történő közlekedés, ügyintézés, melyet az új információs
táblák és indukciós hurok is elősegít.
A település vezetése a jövőben is törekszik a
hasonló fejlesztési lehetőségek kiaknázására,
a község folyamatos megújítására.
Képek
az akadálymentesített hivatalról»
Pályázati
tájékoztató
2010. július 30.
Fásítás,
parkosítás Felsőtelekes közterületein
.JPG) |
|
.JPG) |
| |
|
|
Projekt
neve: Fásítás,
parkosítás Felsőtelekes közterületein
Pályázat: ÚMVP Falumegújítás
és fejlesztés
Projekt kezdete: 2010.05.20.
Projekt átadás: 2010.10.31.
Összköltség: 5.866.660 Ft
Támogatás összege: 4.693.328
Ft
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg.
Beruházás helyszíne: Felsőtelekes,
Fő u. 11-13-15 hsz. előtti közterület és Fő u.
58. hsz. alatt Művelődési ház udvar
Kivitelező: BÓDVA-ÉP Építőipari
és Szolgáltató Kft.
3780 Petőfi u. 5.
Képviselője: Juhász Józsefné
Kedvezményezett: Községi Önkormányzat
Felsőtelekes
Cím: 3735 Felsőtelekes, Táncsics út 1/A
Telefon: +36 48 568 258
Telefon/fax:+36 48 568 257
E-mail: felsotelekes@tmnet.hu
Web: www.felsotelekes.hu
Beruházás rövid bemutatása:
A két különálló közterület - Művelődési ház udvar
és csorgókút környezete - közel 5000m2 felületű
rendezett parkosított zöldfelülettel fogja várni
a járó utazókat, pihenni vágyó járókelőket.A Művelődési
ház udvarának ápolt környezete lehetőséget biztosít
szabadtéri rendezvények megtartásához.A csorgókút
melletti közterület parkosítása az itt megépítésre
kerülő buszmegálló a község ezen részének rendezettségét
az erre utazók kényelmét kívánja biztosítani.
A telepített fák, díszcserjék, sövények és virágok
nyújtotta látvány emeli a község esztétikai megjelenését
az itt élők jó közérzetét.
 |
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg. |
Polgármesteri
Hivatal akadálymentesítése
2010. július 30.
Projekt
neve: Felsőtelekes
polgármesteri hivatalának akadálymentesítése
Pályázat: ÉMOP-4.2.2.-09-2009-0049
Projekt kezdete: 2010.05.18.
Projekt átadás: 2010.08.16.
Összköltség: 8.692.836 Ft
Támogatás összege: 7.823.552
Ft
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg.
Beruházás helyszíne: 3735 Felsőtelekes
Táncsics M. u. 1/A
Kivitelező: BÓDVA-ÉP Kft. 3780
Edelény Petőfi u. 5.
Képviselője: Juhász Józsefné
Kedvezményezett: Községi Önkormányzat
Felsőtelekes
Cím: 3735 Felsőtelekes, Táncsics út 1/A
Telefon: +36 48 568 258
Telefon/fax:+36 48 568 257
E-mail: felsotelekes@tmnet.hu
Web: www.felsotelekes.hu
Beruházás rövid bemutatása:
A hivatal épületének komplex akadálymentesítése
az egyenlő erényű hozzáférés szellemében kívánjuk
megvalósítani. Ennek során gépkocsi feljáró, parkoló
és rámpa építése fog megvalósulni a hivatal megközelítését
biztosítva.
Az épület belső átalakítása során a padlóburkolatok
akadálymentessé tétele, nyílászárók cseréje, mozgássérült
WC kialakítása, vezetősáv, információs táblák
elhelyezése valósul meg kiegészítve Braille feliratok
és 1 db mobil indukációs készülék elhelyezésével.
 |
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg. |
Autóbuszmegálló
építése Felsőtelekes Fő utcáján
2010. július 30
Projekt neve:
Autóbuszmegálló építése Felsőtelekes Fő utcáján
Pályázat: TEKI 0500/07/09 K e.azonosító
Projekt kezdete: 2009.09.01.
Projekt átadás: 2010.12.31.
Összköltség: 10.120.185 Ft
Támogatás összege: 8.602.157
Ft
A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg.
Beruházás
helyszíne: 3735 Felsőtelekes Fő u. hrsz.
386/1, 395
Kivitelező: CSEHIFARM Kft. 3752
Szendrő Fő u. 21.
Képviselője: Horváth János
Kedvezményezett: Felsőtelekes
Község Önkormányzata
Cím: 3735 Felsőtelekes, Táncsics út 1/A
Telefon: +36 48 568 258
Telefon/fax:+36 48 568 257
E-mail: felsotelekes@tmnet.hu
Web: www.felsotelekes.hu
Beruházás rövid bemutatása:
A közbiztonságot és közlekedés biztonságot erősítő
beruházás egyben az itt élők életkörülményeinek
javítását is szolgálja.A szolgáltatás színvonalának
emelése a település lakosságmegtartó erejét is
növeli. At itt élők, főleg a korosabbak közlekedését
jelentősen könnyebbé tevő fejlesztés esztétikai
hatása sem jelentéktelen.
.JPG) |
|
.JPG) |
|
 |
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg. |
ÖNKORMÁNYZATI HÍREK
Pályázati információk-Iskola
felújítás
2010. július 7.
Projekt
neve: "A Rudabánya Nagyközség Önkormányzata
által képviselt közoktatási intézményfenntartó
társulás intézményi infrastruktúra fejlesztése,
korszerűsítése a helyi oktatás színvonalának emelése,
a térségi különbségek csökkentése érdekében."
Projekt
száma: ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f-2009-211.12.15
Kivitelezés ideje: 2010.06.28-2011.12.15.
Kedvezményezett:
Rudabánya Város Önkormányzata
3733 Rudabánya, Gvadányi J.u.47.
A beruházás összköltsége: 454.277.360
Ft.
Az elnyert támogatás összege:
408.849.624 Ft.
Rudabánya Város pénzbeli hozzájárulása,
önrésze: 28.165.196 Ft.
Felsőtelekes Község pénzbeli hozzájárulása,
önrésze: 17.262.540 Ft.
A
támogatási
szerződés aláírása óta a kivitelező kiválasztása
megtörtént, a kétfordulós
közbeszerzési eljárás végén, május 19-én
eldőlt, hogy mind a három helyszínen
a DIAMIT Zrt. végzi az építési
munkákat.
A kivitelezővel a vállalkozási szerződés június
18-án került aláírásra.
A projekt hivatalos megnyitója
július 7-én volt, ahová a sajtó
képviselői is meghívásra kerültek.
 |
 |
 |
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg. |

POLGÁRMESTERI
HIVATAL AKADÁLYMENTESÍTÉSE
2010.
május 4.
A polgármesteri hivatal
akadálymentesítésének nyertes kivitelezőjét három
árajánlat bekérése után választotta ki az önkormányzat.
A Bódva-Ép Kft.-vel kötött szerződés
szerint 2010. augusztus 16-ig befejeződnek
a projekt építési munkálatai. A beruházás során
olyan műszaki és információs megoldások valósulnak
meg, melyek a fogyatékkal élő személyek számára
lehetővé teszik az intézmény szolgáltatásainak
önálló igénybevételét.
Pályázati
információk- Iskola felújítás
2010.
január 30.
A
projekt címe: "A
Rudabánya Nagyközség Önkormányzata által képviselt
közoktatási intézményfenntartó társulás intézményi
infrastruktúra fejlesztése, korszerűsítése a helyi
oktatás színvonalának emelése, a térségi különbségek
csökkentése érdekében."
Projekt száma: ÉMOP-4.3.1/2/2F-2f-2009-211.12.15
Kivitelezés ideje: 2010.06.28-2011.12.15.
Kedvezményezett: Rudabánya Város
Önkormányzata
3733 Rudabánya, Gvadányi J.u.47.
A beruházás összköltsége: 454.277.360
Ft.
Az elnyert támogatás összege:
408.849.624 Ft.
Rudabánya Város pénzbeli hozzájárulása,
önrésze: 28.165.196 Ft.
Felsőtelekes Község pénzbeli hozzájárulása,
önrésze: 17.262.540 Ft.
A
fejlesztés lényege: a projekt a Rudabánya
Város Önkormányzata által képviselt közoktatási
intézményi társulás óvodai-iskolai helyszíneinek
összevonásával célszerűsíti, az ingatlanok infrastruktúrájának
fejlesztésével korszerűsíti, hatékonyabbá teszi
az intézményi működést. A 6 ellátási helyből 3
marad, épül 4 új tanterem. Az épületek teljeskörű
akadálymentesítése, hőszigetelése, gépészeti felújítása
valósul meg, összesen 4221 nm-en, ebből új,bővítés
469 nm. A fejlesztés 4 település 134 óvodásának,
372 iskolásnak érdekében történik.
A fejlesztés három ingatlant érint:
I. helyszín: Rudabánya, Petőfi Sándor utca 22.
II. helyszín: Rudabánya, Petőfi Sándor utca 15..
III. helyszín: Felsőtelekes, Telekes Béla
u. 1.
III.
számú helyszín, Felsőtelekes, az általános iskola
felújítása, átalakítása, óvodai elhelyezés kialakítás.
Az épület átalakítását és felújítását úgy valósítják
meg, hogy a későbbiekben a csak négy osztályosra
csökkenő, de így fenntartott iskola az épület
emeleti-, és részben a földszinti részén kap helyet,
a település óvodája pedig a földszintre költözhet.
A széntüzelés megszűntével nyert kazánházi terület
az oktatási-nevelési tevékenységet szolgálja majd.
A mostani óvoda épülete más közösségi funkciót
kap, ez nem része a projektnek. Orvosi szoba kialakítása
és a konyhai infrastruktúra épületgépészeti korszerűsítése
is része a fejlesztésnek.
Mindhárom feladat-ellátási helyen
elvégzik az épület fizikai akadálymentesítését,
a gépészeti, a villamos hálózat és berendezések,
a fűtési rendszerek cseréjét, a homlokzat hőszigetelését,
a nyílászárók cseréjét, a tető héjazatának javítását,
kiegészítésként tűzjelző rendszer kiépítését,
a vizesblokkok felújítását, fedett kerékpár és
szelektív hulladéktárolók elhelyezését. a korszerű,
energiatakarékos intézmény működéséhez szükséges
feltételek biztosítva lesznek. Ezen túlmenően
a szak, a korcsoportok, valamint a fejlesztés
igénye szerint beszereznek környezetbarát, természetes
alapanyagú iskolai, irodai bútorokat, oktatást
segítő, szemléltető eszközöket, játékokat, fektetőket,
udvari játékokat, padokat, virágládákat, növényeket.
Mind a három helyen kialakítanak
parkolóhelyeket, az akadálymentesített parkolókat,
az infokommunikációs hátteret, az IKT környezetet.
A könyvtári szolgáltatás körülményei is javulnak
majd. A belső padlóburkolatoknál környezetbarát,
természetes alapanyagú burkolatot terveznek a
tantermekbe és a folyosókra. A vizes helyiségek,
berendezések felújításakor víztakarékos automata
csaptelepek beépítése történik.
2010
január 28-án aláírták a Támogatási Szerződést
a rudabányai és a felsőtelekesi
iskola-épületek és óvodák felújításáról.
A projekt tervezése és a pályázat készítése 2007
novemberében kezdődött, a döntésig és a szerződés
megkötéséig két fordulós kiválasztási eljárás
keretében jutottunk el.
A szerződést a pályázó szervezet részéről Szobota
Lajos polgármester és dr. Sallai
Árpád címzetes főjegyző látta el kézjegyével.
Az aláírási aktuson részt vett a pályázat
készítője, a projekt menedzsere, Szvoboda
László, az Ela-Cons Kft. ügyvezetője
is.
 |
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az
Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg. |

2010.
évi tervezett fejlesztések, beruházások:
-
Művelődési Ház udvarán parkosítás
- Polgármesteri
Hivatal akadálymentesítése
- Buszvárók
építése
- Rudabánya
gesztorságával Iskola Fejújítás
Önkormányzati
hírek
2009.
december 10.
Polgármesteri
Hivatal akadálymentesítése
Felsőtelekes Község Önkormányzata az Új Magyarország
Fejlesztési Terv Észak-Magyarországi Operatív
Program támogatási rendszeréhez pályázatot nyújtott
be "Felsőtelekes polgármesteri hivatalának
akadálymentesítése" címmel, melynek
kedvező elbírálásáról 2009. október 22-én született
döntés. A 8 692 836 Ft összegű fejlesztés 7 823
552 Ft uniós és állami támogatásból valósulhat
meg.
Önkormányzati
hírek
2009
Elkészült a Csaba és az Újtelep úthálózatának
felújítása
Orvosi
rendelő akadálymentesítése
2008
Projekt
neve: Orvosi rendelőAkadálymentesítés
Pályázat: ÉMOP 2007-4.2.2.
Projekt kezdete: 2008.07.08.
Projekt átadás: 2009.09.22.
Összköltség: 6.312.695.-
Támogatás összege: 5.997.060
Beruházás helyszíne: Felsőtelekes,
Fő u. 68.
Kivitelező: Borsodszer Kft.
Képviselője: Juhász József vállalkozó
Kedvezményezett: Községi Önkormányzaz
Felsőtelekes
Cím: 3735 Felsőtelekes, Táncsics
M. u. 1/a.
Tel/Fax: 48/568-257
Telefon: 48/568-257
E-mail: ftelekes@tmnet.hu
Web: www.felsotelekes.hu (A weboldal
akadálymentesítése is megtörtént)
A
projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai
Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával
valósul meg.
A
projekt keretében megvalósult az orvosi rendelő
teljes körű akadálymentesítése, - küszöb mentés
átjárók kialakítása, szín és hangjelzések elhelyezése,
csúszás mentes ajzatburkolás vezetősáv elhelyezéssel,
mozgáskorlátozotti mosdó kialakítás - , ezzel
a mozgás, látás és hallás sérültek számára egyszerűbbé
vált az orvosi és védőnői ellátás igénybevétele.
A könnyebb megközelítést a külső terület átalakításával
és mozgáskorlátozotti parkoló megépítésével bizjtosítottuk.
Gázhálózat
átadása
2008. május 15
2008.
május 14-én, a Borsod-Bau 2000
Kft. kivitelezésében átadásra került
Felsőtelekes és még további 4 település vezetékes
gázhálózata. Elsőként Hadobás Sándor igazgató
a gázhálózatépítésben együttműködő öt
község, így Felsőtelekes, Alsótelekes, Kánó, Teresztenye
és Tornakápolna múltját és jelenét mutatta be.
A helyi iskolások kedves műsorral köszöntötték
e jeles eseményt.
Ezután Gúr Nándor, a térség országgyűlési
képviselője a 130 milliós forintos gázberuházást
a települések összefogásának példájaként emlegette,
és köszönetet mondott a beruházás valamennyi közreműködőjének.
Mészáros Pál polgármester hangsúlyozta,
hogy a 130 millió forintos gázberuházás
sok ember kiváló munkájának köszönhető Ezt követően
meggyújtottak egy gázfáklyát, ezzel is jelezve
, hogy megérkezett az öt településre a várva várt
gáz. Felsőtelekesen e beruházásnak
köszönhetően több mint 200 gázbekötés
valósult meg.
Kalóczkai Gábor római katolikus
plébános ezután megáldotta, megszentelte a gázvezetéket.
Végezetül Mészáros Pál jelképesen
átadta a gázberuházást az üzemeltetési szerződésben
leírtaknak megfelelően a Tigáz
képviselőjének üzemeltetésre.
Természet-
és Környezetvédő Tanárok Egyesületének találkozója
2008.
május 2.
 |
A
Pro Natura díjas Természet- és Környezetvédő
Tanárok Egyesülete május első hétvégéjén
tavaszi terepgyakorlatot tartottak Felsőtelekesen.
Május 2-án kötetlen beszélgetéssel
indult a programsorozat.
Május 3-án a helyi általános
iskolában Mészáros Pál, Felsőtelekes
polgármestere köszöntötte a résztvevőket,
majd Vida Gábor akadémikus prezentációját,
továbbá Tóth Albert előadását
ismerhették meg a résztvevők..
Ezt követően Dr. Kordos László
professzor idézte fel a múltat,- 40 éve járt ezen
a területen, amely lelőhelyként régóta ismert,
s ahol szinte otthon van. Ismertette a Rudapithecus-ásatás
jelenlegi állását, és érdekes történeteket mesélt
az egykori feltárásokról.
Gúr Nándor országgyűlési képviselő
a szak-és felnőttképzés fontosságáról ismertette
álláspontját.
Hadobás Sándor, a rudabányai és az izsófalvai
művelődési ház igazgatója a Bódva és
a Sajó völgyének kulturális értékeiről tartott
tájékoztatást.
Előadásában a térség híres szülötteit említette
Izsó Miklós szobrászt, Telekes
Béla költőt, műfordítót és Egressy
Gábor színészt.
A három napos programsorozat résztvevői terepgyakorlatot
tartottak a felsőtelekesi Bábadombon, a Templomkán
és a Bánya-tó környékén.
TKTE
Nemzetközi tavaszi terepgyakorlata Felsőtelekesen
2008. május 13.
TKTE nemzetközi tavaszi terepgyakorlata
Felsőtelekesen, Rudabányán és a Borsod-Gömöri karsztvidéken
2008 május 1-2-3-4
Program:
pdf
MEGHÍVÓ
2008. május 13.
A TERMÉSZET-ÉS KÖRNYEZETVÉDŐ TANÁROK EGYESÜLETE
A BERETZK PÉTER TERMÉSZETVÉDELMI KLUB EGYESÜLET
A FELSŐTELEKESI ÖNKORMÁNYZAT tisztelettel
meghívja Önt az EGYÜTTMŰKÖDÉS SZERBIAI,
ROMÁNIAI, CIVIL SZERVEZETEKKEL, NEMZETKÖZI JELENLÉT
Szektorok közötti együttműködés című rendezvényére.
Részletes Program...Letölthető
*.pdf
2008.
évi tervezett rendezvények
Február - Farsang
Február - Jótékonysági bál az iskolában.
Február - Jótékonysági bál az óvodában.
Április - Fáklya gyújtás (gázhálózat átadása)
Május 1-4. - Természetvédelmi és Környezetvédő tanárok
találkozója.
Július - Iskolai találkozó - 1976-90 között végzett
diákok találkozója.
Augusztus 9. - Falunap
Szeptember - Nyár búcsúztató.
Települési
hírek 2008
2008. február 20.
- Kiépítésre
került a településen a vezetékes gázhálózat.
2008. áprilisban várható az átadás.
-
Pályázat került benyújtásra 3 belterületi út
felújítására, az orvosi rendelő akadálymentesítésére
valamint az iskola informatikai eszközeinek
fejlesztésére, nyílászárók cseréjére, fűtés
korszerűsítésére, sport és polgárőrség eszközbeszerzésére.
-
Kiépítésre került a vezeték-nélküli Internet
hálózat. Már több mint 40 család jelentkezett
a szolgáltatás igénybevételére. Bízunk benne,
hogy a lakosság a világháló segítségével még
tájékozottabb lesz, és még több lehetőséget
ismernek fel a családi körülmények javítására
és a vállalkozások beindítására, működtetésére.
- Befejeződött
a Kultúrház teljes körű felújítása
Prof.
Majoros István Magyarországon
2007. november 17.
Prof.
Majoros István: Felsőtelekes szülöttje:
Amerikában élő világhírű rákkutató Magyarországon.
Részletek
letölthető...*.pdf
Az iskolában kialakításra került a TELEHÁZ
Női labdarúgó csapat Felsőtelekesen
Közhasznú munka
Mintegy 40 fő közhasznú munkás segítette az intézmények
működését, közterületek karbantartását, parkok
gondozását.
|