FELSŐTELEKES KÖZSÉG HONLAPJA VAKOK ÉS GYENGÉNLÁTÓK SZÁMÁRA

Látnivalók

Főoldal
Köszöntő
Földrajzi jellemzők
Településtörténet
Közérdekű
Letölthető Nyomtatványok

Önkormányzat
Település Statisztika
Infrastruktúra
Testvértelepülés
Intézmények
Sport
Gazdaság
Szolgáltatások
Látnivalók
Rendezvények
Híres szülöttek
Hírek
Vissza az alap oldalhoz


Telekesi utcák

Felsőtelekes települést 3 irányból lehet megközelíteni. Keleti irányból Szuhogy, nyugati irányból Kánó és déli irányból Rudabánya települések határolják. A falu elején nagy terjedelmű díszes tábla fogadja az oda érkezőt "Üdvözöljük községünkben" felirattal, valamint az utcák és közintézmények feltüntetésével.

Kánó irányából érkezve a 8 tantermes iskola épülete fogadja az ideérkezőt. A főbejáratnál a buszmegálló mellett esőbeálló készült
Az iskola melletti utca a Szabadság utca, amelyről a sportpálya is megközelíthető

Szabadság utcáról a település központjába érkezünk, ahol a Szendrői ÁFÉSZ Vegyesboltja található, innen két irányba vezet az út tovább Szuhogy és Rudabánya felé. bal oldalon lévő hirdetőtábla másik oldalán az Alsótelekesen lévő Lovas centrum útirány jelzése látható.
Alsótelekes-Szuhogy irányába halad a Fő utca, itt az alábbi különlegességek találhatók:

A 70 évvel ezelőtt épült turulmadaras homokkőből készült hősi emlékmű, amely fel lett újítva a 2000. Millenniumi év tiszteletére, bogácsi mészkőből. Keresztcsűrös (a település fő útján jellemző épület) porta nyári konyhája látható, a végén elhelyezkedő istállóval. Fő utcán új épületek is épültek, itt látható egy földszintes családi lakóház a temető felé vezető út szomszédságában.

A Fő utcába torkollik a Csaba utca, ahol a település egyetlen temploma, a római katolikus templom található, melynek a 70-es években épült, valamint a közvetlen csatlakozásánál a hősi emlékmű foglal helyet A Rudabánya irányából érkezőket Felsőtelekes határánál csodálatos panoráma fogadja. A Szlovák hegyvonulatok között tiszta időben a Tátra hegysége is látható.

Fő utcán Rudabánya irányába barangolva található az 1970-es években épült József Attila Művelődési Ház, amelynek belső és külső felújítása 2007. évben fejeződött be. A Művelődési Ház a helyi rendezvények, bálok, kiállítások központi helye.

Fő utca és Táncsics utca torkolatánál ugyancsak egy régen épült gangos (tornácos) családi ház látható. A Fő utcáról a Táncsics utcára érve Rudabánya irányában található balkézre az 1994. évben épült és 1998. évben felgyújtott és csaknem teljesen leégett Polgármesteri Hivatal, amelynek újraépítése 2001. évben fejeződött be. Néhány lakással távolabb Rudabánya irányában található az Idősek Klubjából kialakításra került vendégház, és mellette a Napközi Otthonos Óvoda.

Ugyancsak a Fő utcához merőlegesen csatlakozik a Dózsa György utca, amelyen a régi családi házak mellett az itt látható új (az elmúlt 15 évben épült) lakások épültek.

Ezzel az utcával szemben található a Kossuth utca, amelyen a családi házak mellett 4 db bérlakás (régi bányász kolónia) található meglehetősen lepusztult állapotban, ezek a lakások komfort nélküliek és felújításukra egyenlőre nincs anyagi lehetőség.


Előember lelőhely

Azt is tudni kell, hogy a világhírű Rudapithecus előember lelőhelye Felsőtelekes közigazgatási területén található. Ez lehet egy kitörési pont a turizmus irányába, mert a szép látványt nyújtó tórendszer megközelítése Felsőtelekesről is megvalósítható. Talán innen nyújtja a legpompásabb látványt az ide érkezők számára. Remélhetőleg hamarosan elkészül az erdei tanösvény, amely jobb és közelebbi útvonalat fog biztosítani.


Forrásvíz

A település belterületén bevizsgált, nagyon finom forrásvíz található, mely a kirándulók , a vendégek kedvelt üdítője.


Vadászat

A település határában kedvező vadászati lehetőség van.


Vissza az oldal tetejére

© Me-NET Kft. - Miskolc • Impresszum